Turay Családi Pincészet
Baj, Magyarország
A Turay Családi Pincészetet működtető Turay család története a 17. századig nyúlik vissza. A család nemesi rangját 1663-ban I. Lipót császár adományozta. A történeti kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy a Turayak már 12 generáció óta művelnek szőlőt, de a 20. század viharos történelmi időszaka alatt a szőlő és földbirtokok elkerültek tőlünk. Jelenlegi pincénk és borászatunk 2002 februárjában került a család tulajdonába. A pincét eredetileg a kapucinus rend építette hozzávetőleg 250 évvel ezelőtt, az 1920-as években pedig présházzal bővítették. Az épület és a hozzátartozó 3000 m 2 szőlőterület 1948 -tól magántulajdonba került. Az épület manzárd szobájában négy védőszentet ábrázoló szekkó (azaz száraz vakolatra festett freskó) látható. Az épület egyházi személyek találkozó helyeként és szertartások helyszíneként szolgált. A pince eredetileg földbe vájt volt, melynek nagy részét téglával kiboltoztuk, de egy darabját eredeti állapotában csodálhatják meg az idelátogatók. Az épület alsó szintjéhez tartozott egy kisebb ( két szamaras ) istálló és a szőlő feldolgozásra alkalmas présház, amelyet mára már kóstoló helységgé alakítottunk át. 2006 őszén kezdtük el a szőlők újra telepítését. A szőlőtelepítés folyamatosan zajlik, 2018 őszén a meglévő 2 ha mellé további 0,4 ha terület került birtokunkba, amelyre rezisztens szőlőfajtákat választottunk, többek között solarist, kékfrankost és olaszrizlinget. Fajtáinkat a területi adottságainknak megfelelően válogatjuk, így az agyagos, márgás, mészköves talajhoz remekül társulnak meglévő tőkéink: rozália, olaszrizling, generosa, hárslevelű, pinot noir, cabernet sauvignon. A tételeinkben így egységesen fellelhető az ásványosság, mely a terroirunk sajátossága.
A birtokot a 2018-as évtől a bioorganikus gazdálkodás szerint műveljük, a bioorganikus certifikációt pedig a 2021. évjrárattól kaptuk meg. A kimagasló színvonal megőrzése érdekében a tőkéken lévő termést korlátozzuk, a hajtásokat rendszeresen válogatjuk, zöldszürettel ritkítjuk. A szüret kézi szedéssel, kíméletes feldolgozással történik és ennek köszönhetően a kiváló minőségű színmustból alkothatunk. Az alkotás során pedig azon filozófiánkat tartjuk szem előtt, mely szerint a terroir beszél, mi hallgatjuk. A borkészítés közben is minimális beavatkozással dolgozunk, célunk, hogy boraink minél inkább naturálisak legyenek. A következő célunk a biodinamikus művelésre való átállás.
A szőlőművelését és a borászati munkákat Turay Kamill borász végzi. A családi pincészet minden munkájából Turay István és felesége Turayné Székely Éva, illetve lánygyermekük Turay Sára és párja Barna Balázs, és Kamill felesége Truszek Tímea Zita is tevékenyen kiveszi a részét. A legjobb munkaerők: Nektár, a németjuhász, és Cérna, a cicánk, akik hűséges társként vonulnak a traktor mellett.